Ugrás a tartalomra

2023. 07. 10.
Tomori Média Műhely filmszemléje - 2023

SEGÍTSETEK!
 

a Tomori Média Műhely filmszemléje

Csütörtökön pár év kihagyás után visszatért a Tomori filmszemléje, amelyen a médiás diákok mutatták be a félév során elkészített alkotásaikat.
Az iskola aulájában megrendezett esemény teltházat vonzott, de ami még fontosabb, hogy jobbnáljobb filmek kerültek bemutatásra, melyeket nagy tapssal jutalmaztak a diákok.
 

A vetítést követően Nahimi Péter kommunikációs szakember fogalmazott meg észrevételeket, jó tanácsokat, hangsúlyozva, mennyire jó volt látni a filmeken, hogy a stábok csapatként, alkotói közösségként dolgoztak, és mennyire éltek is az ebből adódó szabadságukkal - ugyanakkor az is rendkívül érdekes volt Nahimi Péter észrevételei közül, hogy ez a szabadság, mint téma, mennyire nem jelent meg a témák között.

Szakterületéből adódóan nagyon sokszor kommunikációs folyamatként írja le Nahimi Péter a különféle intézmények, események működését. Ha így tekintünk a megújult Tomori Filmszemle kilenc alkotására, akkor a bemutatott filmek tulajdonképpen azt is megmutatják, milyen kölcsönhatásban vannak a Z generációt alkotó diákok a mai világgal, illetve a nagyobbrészt közösségi oldalak által uralt digitális világgal, és mit mondanak nekünk erről, hogy érzik magukat ebben a valóságban.

Nyilván azt gondolnánk, remekül, mert ha nem is beleszületve (mint a 2010 utáni alfa generáció), de belenőve, számukra már természetesek a telefonon, a különféle platformokon keresztül szerveződő barátságok, ismerettségek, közösségek, ahol mindenki kedves a másikkal, felköszöntik egymást a szülinapjukon, egy szép frizura, új megjelenés, egy utazási élmény, vagy akár bármilyen hétköznapi dolog megosztása, közzététele  többszáz elismerést, lájkot, szép szavakat kap.

Ehhez képest a kommunikációs üzenet leginkább az volt: segítsetek!

Szinte minden film valamilyen traumáról, az elmúlásról, a kitaszítottságról szólt, zavarba ejtő ellentmondásban a közösségi oldalakon jelenlévő tartalmakkal, énképekkel, elismerésekkel, azzal a cukormázas, negédes, vagy éppen rengeteg izgalmat kínáló, felfedezésre váró világgal, ami minden lehetséges világok közül a legjobbá tette századunkat.

Az is igaz, erről azért tud mindenki: a Z generáció tudvalevően a legmagányosabb, a társadalmi elidegenedést leginkább el (és meg) szenvedő korosztály - de megint más tudni róla, és megint más, ha erről, vagy ennek formáiról maga a Z generáció mesél, fogalmaz meg történeteket, s mutatja be a különféle filmes eszközökkel.

És az is lehet, hogy pont ezt élik meg szabadságként - nem a naplementébe lovaglást, a végtelen utak és kalandok transzcendenciáját, hanem azt, hogy most kifejezhették érzéseiket, félelmeiket, kapcsolatukat egymással, embertársaikkal, a világgal. Az alkotás szabaddá tesz - lehet-e többet kívánni egy középiskolai filmszemlétől?  

 

Prospektus
Tájékoztatónk
Határtalanul 2022

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

NTP logó
Ökoiskola
Nemzeti Örökség Intézete

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye