Ugrás a tartalomra

Oktatás

Óvodai nevelő technikumi képzés pedagógiai érdeklődésű fiataloknak.

2026. 08. 27.

Augusztus 25-26-án lezajlott a várva várt gólyatáborunk!

Két felejthetetlen nap, három nagyszerű osztály és számtalan új barátság – így indult az idei tanév a legújabb diákjaink számára.
Az első nap a gólyák nemcsak egymással, de új iskolájukkal és Kiskunmajsa nevezetességeivel is megismerkedtek. A délelőtt folyamán az iskolai élet fontos kérdéseit beszélték meg, végigjárták az épületet. Egy finom ebéd után a templomot fedezték fel, az orgonát láthatták közelről, a várost pedig madártávlatból. Ezt követően játékos vetélkedő keretében, csapatokban fedezték fel Kiskunmajsa nevezetességeit. Az este a kollégiumban közös vacsorával, ismerkedős beszélgetésekkel telt.
A második napon még magasabb fokozatra kapcsoltunk! Egy hangulatos dottózással indítottuk a reggelt, kulturális programként meglátogattuk a Kiskun Emlékhelyet.  A tábort mi mással is zárhattuk volna a nyári melegben, mint egy hatalmas, csobbanós strandolással, ahol a csúszdázások, medencés játékok, az együtt elfogyasztott ebéd közben új barátságok alakultak.
Hatalmas köszönet minden résztvevőnek a jó hangulatért és a tanároknak a szervezésért! Kedves Gólyák, hivatalosan is büszke tagjai lettetek az iskolai közösségünknek. Innen folytatjuk szeptemberben! 

További képeink ide kattintva tekinthetők meg.
 

2025. 11. 24.

Egyre vonzóbb az óvodai nevelő képzés

Iskolánk november 21-ei, második nyílt napján az Óvodai nevelő képzés volt a legnépszerűbb az érdeklődő 8.-os diákok és szüleik körében. Mint ismeretes, 2026 szeptemberétől új képzésként indul a Tomoriban az oktatás ágazat ezen szakja. A diákok számára csábító a szakképesítés birtokában betölthető munkakör, hiszen jelenleg 640900 Ft-os kezdő fizetést, óvodapedagógus munkakört, így pedagógus életpályát és a vele együtt járó 50 nap szabadságot ígéri a lehetőség. Ehhez hasonló szakmai karriert és egzisztenciális biztonságot vetít előre a Honvéd kadét szakképesítés. Nem csoda hát, hogy e szak iránt is évek óta töretlen az érdeklődés, amelyet tovább fűtenek az iskola elért verseny-, valamint továbbtanulási eredményei. A legtávolabbi érdeklődő család Érdről érkezett!
Sokan vonzódnak a Mozgókép- és animációkészítő képzés iránt is, elsősorban olyan diákok, akikben az önálló alkotásvágy párosul a tehetséggel és a már-már művészi fokú kreativitással. A szakképzés mellett iskolánk a továbbtanulási szándékkal érkezőknek a 4 évfolyamos gimnáziumi oktatást ajánlja, hiszen az elmúlt évek felvételi eredményei biztatóak a jelentkezők számra. 
Aki lemaradt az iskola megtekintéséről, egyéni időpont-egyeztetéssel megteheti még vagy részt vehet a január 9-én 15 órakor kezdődő továbbtanulással kapcsolatos tájékoztatónkon.

További képeink ide kattintva tekinthetők meg.

2026. 09. 04.

Fafaragás

Egy kellemes órát töltött a 10A osztály a Tájházban, ahol Rimantas Zinkevičius litván fafaragó művész úr vezetésével a bátor vállalkozók fakanalat készíthettek. 
2026. 09. 03.

Ünnepélyes tanévnyitó iskolánkban

Ünnepélyes keretek között, méltó módon nyitottuk meg katolikus középiskolánk új tanévét. A közös imádság és az elhangzott gondolatok megerősítettek bennünket hitünkben, összetartozásunkban és közös céljainkban. Isten áldását kérjük az előttünk álló tanévre, hogy azt tudásban, szeretetben és közösségben gazdagodva tölthessük el.

2026. 09. 01.

Békatábor a gólyatábor után

A Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. TVE Merász Mihály 38. TVZ támogatásával 2026. augusztus 26–28. között motivációs tábor került megrendezésre intézményünk 9. évfolyamos kadét diákjai számára. A háromnapos program célja az volt, hogy a fiatalok élményeken keresztül ismerhessék meg a katonai élet sajátosságait, a honvédelemhez kapcsolódó ismereteket, valamint erősödjön közöttük az összetartás és az együttműködés, amiben felsőbb éves kadétjaink mentori segítséget nyújtottak. A tábor során a résztvevők játékos vetélkedőn, airsoft lövészeten, sárkányhajózáson, alaki és csapatépítő foglalkozásokon, valamint éjszakai felderítési és megfigyelési feladatokon vettek részt. Kiemelt szerepet kapott a katonai pálya iránti érdeklődés felkeltése és a diákok jövőbeni terveinek megismerése is. A program részeként interaktív egészségügyi bemutatón sajátíthatták el többek között a vérzéscsillapítás, az újraélesztés, a sérültvizsgálat és a stabil oldalfekvés alapvető ismereteit. A változatos, gyakorlati feladatok mellett a napi programot a katonai rendhez kapcsolódó tevékenységek – például sorakozó, körletrend és reggeli torna – is színesítették. A tábor végén a résztvevők közösen értékelték a programot, majd eredményhirdetéssel és ünnepélyes zárással fejeződött be a rendezvény.
Ezúton is köszönjük a TVZ szervezési, valamint Balogh István törzsőrmester vezénylő zászlós úrnak a táborparancsnoki munkáját!

További képeink ide kattintva tekinthetők meg.
 

2026. 09. 01.

Tomori Emlékünnepség Kalocsán.

Ötszáz év telt el azóta, hogy 1526. augusztus 29-én Mohács mezején összecsapott két világ. Ötszáz év – történelmi léptékkel is nagy idő, az egyes ember számára pedig egy örökkévalóság.
A mohácsi mező ma már csendes. Nem hallani a fegyverek csörgését, a lovak dobogását, a katonák kiáltását. De a történelem hangja nem némult el. Ott él emlékeinkben, könyveink lapjain, és ott visszhangzik minden nemzedékben, amely felteszi a kérdést: mit jelentett Mohács Magyarországnak – és mit jelent nekünk, ötszáz év múltán?
Ma nem csupán egy vereségre emlékezünk. Azokra emlékezünk, akik azon a napon életüket adták a hazáért; azokra, akik tovább vitték az ország és a nemzet reményét; és arra a Magyarországra, amely Mohács után is megmaradt.
Ötszáz év távolából hajtsunk fejet a hősök előtt, és idézzük fel Mohács emlékét – hogy a múlt ne csupán történelem legyen, hanem élő emlékezet.
Megtiszteltetés volt számunkra, hogy "Tomorisként" a mi iskolánk adta Kalocsán az ötszázadik éves jubileumi emlékünnepségen a műsort. Kapás Laura 12.A-s tanulónk felvezető gondolati és a Himnusz elhangzása után Miholics Ildikó szintén 12.-es gimnazistánk szavalta el Eötvös József Mohács című versét. Ezt követően Dr. Bábel Balázs érsek atya méltatta Tomori Pál és a hős védők érdemét, majd a koszorúzás után Lakos Zsuzsanna korábbi diákunk a Csángó himnusszal búcsúzott. A díszőrséget is iskolánk kadétjai biztosították, a rekkenő hőség ellenére végig feszes tisztelgéssel. A díszőrség parancsnoka, Rúzsa Szilárd 12.-es kadét felnőtteket felülmúló szakértelemmel vezényelte le a díszelgést. Ismét bebizonyították diákjaink, hogy színvonalas műsort képesek adni idegen környezetben is.


Gratulálunk nekik, köszönjük a helytállásukat!

2026. 08. 28.

Bácsbokod csapata nyerte a VI. Tomori Kadét Kupát!

A "Mohács-500" programsorozat részeként augusztus 27-én rendezte iskolánk a VI. Tomori Kadét Kupa döntőjét. A verseny első, online szakaszában 26 általános iskola csapata vett részt, közülük 12-en versengtek a döntőben az elsőségért. Az összetett, történelmi, honvédelmi, elsősegélynyújtási ismereteket is megkövetelő versenyen fizikai megmérettetésre is sor került. A tanulóknak akadálypályán kellett végighaladniuk, valamint összemérhették tudásukat íjászatban, gránáthajításban, légpuska lövészetben, illetve reagálási gyorsaságban is (blazepod). Új feladat volt idén a szabadulószobában történő feladatmegoldás. A nyolc feladatrész teljesítése nem tűnt megoldhatatlannak, de a másfél órás versenyidő kihívás elé állította a jobbára 7-8. osztályosokból álló csapatokat. Az idén hatodik alkalommal megrendezett versenyen a bácsbokodi "Tomori vitézei" csapat bizonyult a legjobbnak, így elnyerte a kupát, az aranyérmet és a 80.000 Ft-os sportszervásárlási utalványt, valamint további értékes tárgyi jutalmakat. A második helyezett a szigetvári "Istvánffy diákjai" csapata az ezüstérme mellé 60.000 Ft-os sportszer utalványt és egyéb tárgyi jutalmakat kapott, míg a harmadik helyet a kiskunmajsai "Szent Gellért tisztjei" csapat nyerte el a bronzéremmel, 40.000 Ft-os sportszer utalvánnyal, valamint egyéb ajándékokkal együtt. Gratulálunk a helyezetteknek, de minden döntőbe jutott csapatnak is, hiszen korábbi teljesítményükkel már egy selejtezőn túljutottak.
A rendezvény megnyitóján az iskola fenntartója részéről Dr. Bábel Balázs a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke méltatta Tomori emberi nagyságát, hazáért vállalt mártírhalálát. Az eredményhirdetésen pedig Gramantik Zoltán úr a Honvédelmi Minisztérium HKP Intézményfelügyeleti és Fejlesztési Osztályának osztályvezetője, valamint Dr. Nébald György olimpikon, a HS alelnöke értékelte a nemes küzdelmet. A díjátadásban közreműködött még Patkós Zsolt, Kiskunmajsa Város polgármestere és Kerpits Miklós EKIF elnök úr is.
Az országos kiterjesztésű versenyeink - mint a Tomori Íjász Kupa, a Kadét Kupa, a Keresztény Értékeink Vetélkedő és a Tomori Fotóvarázs - Kreatív, Művészeti Verseny -, közismertségünk okán is méltán lehet a Tomori továbbtanulási célpont az általános iskolások körében.

2026. 08. 27.

Augusztus 25-26-án lezajlott a várva várt gólyatáborunk!

Két felejthetetlen nap, három nagyszerű osztály és számtalan új barátság – így indult az idei tanév a legújabb diákjaink számára.
Az első nap a gólyák nemcsak egymással, de új iskolájukkal és Kiskunmajsa nevezetességeivel is megismerkedtek. A délelőtt folyamán az iskolai élet fontos kérdéseit beszélték meg, végigjárták az épületet. Egy finom ebéd után a templomot fedezték fel, az orgonát láthatták közelről, a várost pedig madártávlatból. Ezt követően játékos vetélkedő keretében, csapatokban fedezték fel Kiskunmajsa nevezetességeit. Az este a kollégiumban közös vacsorával, ismerkedős beszélgetésekkel telt.
A második napon még magasabb fokozatra kapcsoltunk! Egy hangulatos dottózással indítottuk a reggelt, kulturális programként meglátogattuk a Kiskun Emlékhelyet.  A tábort mi mással is zárhattuk volna a nyári melegben, mint egy hatalmas, csobbanós strandolással, ahol a csúszdázások, medencés játékok, az együtt elfogyasztott ebéd közben új barátságok alakultak.
Hatalmas köszönet minden résztvevőnek a jó hangulatért és a tanároknak a szervezésért! Kedves Gólyák, hivatalosan is büszke tagjai lettetek az iskolai közösségünknek. Innen folytatjuk szeptemberben! 

További képeink ide kattintva tekinthetők meg.
 

2026. 08. 04.

CSODÁK ÚTJÁN

Zarándoktábor 2026 élménybeszámoló

Tudjátok, milyen érzés egész napos gyaloglás után kabócazajban üldögélni egy domboldalban - végre árnyékban - és semmire sem gondolni? Forrásvízben lábat fagyasztani? Sötét templomban hallgatási fogadalmat tett szerzetesnővérekkel zsolozsmázni? Beszélgetni ismeretlen ismerősökkel - komoly dolgokról és vicces semmiségekről? Kilátó tetején énekelni-imádkozni?... Ezekben és hasonló csodákban is volt részünk a Mecsek hegyei és Villány szőlősdombjai közt megtett több mint 100 km-es idei zarándoklatunkon. Közben nem csak az utunkba eső kisebb-nagyobb kegyhelyek csodáit fedeztük fel, hanem Jézus csodáit is igyekeztünk közel engedni magunkhoz, ill. elgondolkodtunk saját életünk csodáin is. 
Köszönjük a fotókat Mányi Lászlónak, Vastag Ádámnak és Telek András tanár úrnak!
Minden zarándoktársunknak jó pihenést kívánunk annak a szép zarándok-emléklapnak az áldásával, amit utunk lelki végállomásán, a máriagyűdi kegytemplomban kaptunk: "A zarándokúton töltött idő erősítsen meg minket, hogy hazatérve földi életünk zarándokútján hitünkből merítve erőt a végső célhoz is sikerrel elérhessünk. Amen".

2026. 07. 07.

Honvéd Kadét Kupa díjátadás Szarvason 2026 júniusában.

Csapatban a Tomori 3. lett az országos összetett versenyben, egyéniben Oláh Jázmin szintén bronzérmet szerzett. 
Gratulálunk a kadétok sikeréhez!